Fogyókúra 1.

Sziasztok!
Most olvastam egy érdekes cikket a Cotcot oldalán, A fogyókúra magányos harc címmel... Nagyon ajánlom, hogy olvassátok el (az én véleményem alatt lévő irományt).  
Nagyon sok nő küzd a plusz kilókkal és így vagyok ezzel én is... (Bár szerintem én még nem léptem át azt a bizonyos határt.., remélem, hogy nem is fogom, bár ez szinte biztosan nem fog megtörténni, mivel elég keveset eszek, és mindig mozgok valamit). Na de a lényeg, hogy tényleg hatalmas nehézséget jelent az, hogy miközben fogyózok az ismerősök (úgy, hogy tudják, hogy le akarok adni néhány plusz kilót), kínálgatnak ezzel is meg azzal is és vannak esetek, amikor nehéz visszautasítani egy nagyon jó barátnőt, úgy hogy nem akarod megsérteni... De ez később a te károd lesz...

"Csak egy kis sütit ebéd után, mondja a barátnőd, hiszen az szinte semmi, biztosan nem azon múlik a diétád. Pedig figyelmeztetted, hogy fogyózol, de mintha a falnak beszélnél. Nem akarsz udvariatlan vendég lenni, hát beadod a derekad. Különben is, Rubint Réka is elgyengülne attól a tányér ínycsiklandó házi süteménytől, amit közvetlenül az orrod alá tol. Persze megígérte, hogy tekintettel lesz rád és diétás ebédet készít. A te olvasatodban ez salátát jelent, esetleg valami gyenge kis levest. Hát, a rakott krumpli elég távol áll tőle, ahogy a süti is. Direkt nem tett rá tejszínhabot – mondja tiszta jó szándékkal. Na, ja, mintha az számítana már ezek után. Anyád ugyanezt csinálja vasárnap, mintha összebeszéltek volna, csak nála pörkölt van műsoron meg rétes. Életed értelmének te magad készítesz csülkös bablevest, nehogy hátrányos helyzetűnek érezze magát a fogyókúrád miatt. Aztán ahogy szomorúan rágcsálod a saláta leveleket, megcsap a kellemesen füstös illat, a hálás férfi pedig elégedett ábrázattal kifejti, hogy véleménye szerint felülmúltad önmagad és ilyen jót ő még nem is evett, pedig az anyja sem kispályás. Öngól – állapítod meg rezignáltan, és megadóan előveszel még egy leveses tányért. Persze, büszke vagy a szakácsművészetedre, de azért frusztrál a gyengeség. Főleg, hogy ez már a harmadik kilengés a héten. És az eredmény? Jó esetben stagnálás, rossz esetben további súlygyarapodás – diéta idején, ami finoman szólva is abszurd. A fogyókúra magányos dzsungelharc – állapítod meg nagy bölcsen, és igazad van.

Amikor bejelented, hogy megszabadulnál néhány kilótól, mindenki támogat és megdicsér, hogy ilyen bátran fejest ugrasz a kalóriaszámlálás viharos tengerébe, a kivitelezést azonban épp azok akadályozzák, akik olyan lelkesen támogattak az elméleti fázisban. Sokak szerint a fogyókúra egyenlő az elmagányosodással, hiszen minden társas kapcsolat és társadalmi megmozdulás potenciális veszélyforrás ilyenkor. Többféle megoldása lehet a dolognak. Vannak az erős akaratúak, akik egy idegenlégiós rendíthetetlenségével néznek szembe a kísértéssel és semmi nem tántorítja el őket a céljuktól. Hiába mondják a haverok este a kocsmában, hogy egy sör igazán belefér a diétába, elszántan kortyolgatják az ásványvizet. Ők becslésem szerint a népesség 0,1 százalékát teszik ki, és többnyire le is fogynak.

Aztán ott vannak a remeték, akik a prevenció elvét követve teljesen elszeparálódnak, és nem hagyják, hogy bármilyen külső hatás megakadályozza őket szent küldetésük teljesítésében. Eleve nem mennek kocsmába és vendégségbe, mert belátják, hogy a kísértésen kívül bárminek ellen tudnak állni. Ők is igen szűk szegmensét teszik ki a populációnak, de a sikeres fogyás esetükben is elég valószínű, ahogy a sértődött barátok és hozzátartozók tömegei is prognosztizálhatók. Nagy számban vannak látens remeték is, akik legszívesebben ezt az utat választanák, de bizonyos objektív okok, mint például a család megakadályozzák őket a teljes társadalmi elzárkózásban, esetleg az említett sértett néptömegektől tartanak. A társadalom többi része vállalja a kísértést, lesz, ami lesz alapon.

Persze azon túl, hogy keseregsz az empátia teljes hiányán, azon is érdemes elgondolkodni, hogy vajon mi állhat a háttérben. Anyád esetében egyszerű a magyarázat: szerinte Buddha testtömegindexe számít ideálisnak, te pedig látványosan távol vagy ettől, így alapvetően nem érti a problémát. A pasid is viszonylag egyszerű eset: egyfelől imádja a zsírpárnácskáidat és attól tart, hogy ha nagyon belemerülsz a diéta témába, idővel egy ruhafogassal kell szexelnie, akinek nagyjából nulla az erotikus kisugárzása. Másfelől viszont imád veled enni, és ez legalább annyira motiválja a gerillaakciókra, mint az esztétikai tényezők. Egyéb férfiak szintén a nem értik a problémát kategóriába utalandók.

A barátnők már bonyolultabb részhalmazt képeznek. Vannak a természetüknél fogva vékonyak, akik nem is ismerik a kalória fogalmát, hiszen bármit esznek, stabilan tartják a 36-os méretet. Jó esetben anyádhoz és a pasikhoz hasonlóan nem tudnak konkrét jelentést rendelni a fogyókúra fogalmához, rosszabb esetben bepánikolnak, hogy elvesztik esztétikai előnyüket. Persze mielőtt megköveznéd őket, jelzem, hogy sokszor nem is tudatosak a sütiakciók, a direkt gonoszság tehát alaptalan vád. A hozzád hasonló vagy erősebb testalkatúak általában maguk is lefutották ezeket a köröket, így részükről nagyobb arányban számíthatsz együttműködésre. Ha azonban már megszámlálhatatlan próbálkozáson vannak túl és úgy döntöttek, hogy minden ellenérzésük dacára is együtt élnek a hurkáikkal és párnáikkal, téged is meg akarnak majd győzni, hogy igazolják a kapituláció létjogosultságát. Ezt a szegmenst azonban viszonylag egyszerűen le tudod szerelni: győzd meg őket, hogy csatlakozzanak a kezdeményezésedhez, mert együtt biztosan sikerül.

A tanulság pedig nagyon egyszerű: ha diétázásra adod a fejed, vedd figyelembe a társas vonatkozásokat is, mert általában nem a pékségek körül terjengő masszív illataura jelenti a legnagyobb veszélyforrást, ahogy a cukrászdák bűnös élvezettel kecsegtető kirakatait is ki lehet zárni a tudatból. Az első számú kudarcfaktort a szeretteid jelentik."

Nektek mi a véleményetek erről? Vannak esetleg személyes tapasztalatitok?